Csapatunk

Szakértőink

A Bloom csapata olyan tapasztalt és elhivatott szakemberekből áll, akik mindent megtesznek azért, hogy a szülővé válás folyamata a lehető legzökkenőmentesebben teljen. Pszichológus, szülésznő és más szakértők állnak melletted, hogy személyre szabott támogatást és figyelmet kapjatok minden kérdéseitekre.
Miért fontos számunkra a szakértelem?
Mert úgy gondoljuk, hogy a legjobb döntéseket akkor hozhatjuk meg, ha hiteles és elkötelezett szakemberekkel dolgozunk együtt.

Szakembereink

The Dream Team — személyesen, veletek.

A workshopon egy közös térben, közvetlenül kérdezhettek tőlünk. Sőt, a kapcsolatunk nem ér véget a nap végén: minden szakemberünkhöz közvetlen elérhetőség tartozik, így a felkészítő előtt és után is kérhettek személyes konzultációt, hiszen tudjuk, hogy a fontos kérdések gyakran otthon, a csendben merülnek fel.

Hubay-Égerházi Boglárka portré

Hubay-Égerházi Boglárka

Pszichológus · Rendszerszemléletű coach

Mentális felkészülés

"A szülővé válás nemcsak testi folyamat, hanem óriási identitásváltozás, amire nem elég egy kelengyelistával készülni. Láthatóvá tesszük a lelki folyamatokat, legyen szó az apák szerepéről, a nagyszülői dinamikáról vagy a szorongások kezeléséről, hogy ne csak túléljétek, hanem magabiztosan éljétek meg a családdá válást."

Dr. Lukács Luca portré

Dr. Lukács Luca

Szülés-nőgyógyász szakorvosjelölt

Szakorvos jelölt

"A legfrissebb tudományos eredményeket ötvözöm a saját megélésem mély empátiájával. A workshopon segítek, hogy a szakszavakon túl valóban értsétek a testetek működését, és a szülőszobára ne félelemmel, hanem a tudás adta nyugalommal érkezzetek."

Dr. Erdődi Balázs portré

Dr. Erdődi Balázs

Szülész-nőgyógyász

Orvosi szakértelem

"Több mint 15 éves klinikai tapasztalattal és nemzetközi kutatói szemlélettel segítek átláthatóvá tenni a szülőszobai folyamatokat. Sallangok és riogatás nélkül, közérthetően beszélünk a szülés orvosi oldaláról, hogy ne kiszolgáltatottnak, hanem informált és magabiztos döntéshozónak érezd magad a szülésed során."

Posta Mária portré

Posta Mária

Szülésznő

A szülés folyamata

"Több mint négy évtizednyi klinikai és nemzetközi tapasztalattal vallom, hogy a szüléskísérés valódi érték. Segítek hidat építeni a kórházi protokollok és az anyai igények közé, hogy magabiztosan érkezzetek meg a szülőszobára."

Dr. Gorácz Orsolya portré

Dr. Gorácz Orsolya

Szoptatási tanácsadó, kórházi-klinikai szakgyógyszerész

Szoptatás · Táplálás

Közel 10 éve segítem az édesanyákat, hogy a szoptatás ne nehézség, hanem önbizalommal teli, sikeres megélés legyen. A legkorszerűbb információk mellett abban támogatom a párokat, hogyan válhat a szoptatás valódi családi összefogássá, ahol a partner megerősítő jelenléte az édesanya legfőbb erőforrása.

László Judit portré

László Judit

Gyógytornász · Fitty Mommy tréner

Perinatális gyógytorna, szülés utáni regeneráció

Közel 15 éves gyógytornász tapasztalattal és háromgyermekes édesanyaként segítek, hogy a várandósság alatt is aktív maradj, a szülés után pedig magabiztosan építsd újjá a tested.

Kalmár Szandi portré

Kalmár Szandi

Alvásszakértő, hordozási tanácsadó, kommunikációs tréner

Alvástanácsadás

"Közel 20 éve segítem a családokat, hogy a baba alvása ne kimerítő küzdelem, hanem a biztonságos kötődés része legyen. Tudományos alapokon, sírni hagyás nélkül mutatok utat a család minden tagja számára élhető, pihentető éjszakákhoz."

Tim Attila portré

Tim Attila

Mentőápoló · Egészségügyi tanár · Elsősegélynyújtó-oktató

Baba elsősegély

"Több mint 30 éves mentőápolói tapasztalattal a hátam mögött segítek, hogy a félelem helyét átvegye a magabiztos tudás. Gyakorlatiasan tanítom meg a kritikus helyzetek felismerését és a csecsemő-újraélesztés alapjait, hogy minden helyzetben stabil támaszai lehessetek a gyermeketeknek."

Pszichológus · Rendszerszemléletű coach

Hubay-Égerházi Boglárka

"A szülővé válás nemcsak testi folyamat, hanem óriási identitásváltozás, amire nem elég egy kelengyelistával készülni. Láthatóvá tesszük a lelki folyamatokat, legyen szó az apák szerepéről, a nagyszülői dinamikáról vagy a szorongások kezeléséről, hogy ne csak túléljétek, hanem magabiztosan éljétek meg a családdá válást."

Hubay-Égerházi Boglárka bemutatkozás
Jelentkezés

Mert az első hónapok sosem ismétlődnek meg.

Negyedévente, limitált létszámmal dolgozunk, hogy minden családnak valódi figyelmet adhassunk. Következő alkalom aug 15.